Startupokról tartottak előadást az SZE-n
A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának célja, hogy ösztönözze hallgatóit saját vállalkozásuk elindítására, formálja szemléletmódjukat, perspektívát mutasson számukra.
A tavaszi félév utolsó programján a résztvevők valódi digitális innovációs sikersztorikat ismerhettek meg, majd betekintést nyerhettek a Kiber-Fizikai Gyártórendszerek Laboratórium működésébe.
„A Széchenyi István Egyetem a startup-ökoszisztéma építését több eszközzel is segíti. A program oktatási lába a Hungarian Startup University, amely egy két féléves tantárgy. Emellett jelentős közösségépítés is zajlik, olyan találkozási lehetőségekkel, mint amilyen a Spinoff Klub is. A közösség tagjai – amellett, hogy hasznos információkhoz juthatnak – egymástól is ötletet, ihletet tudnak meríteni, egymást tudják inspirálni” – fogalmazott dr. Rámháp Szabolcs adjunktus, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startup inkubációs menedzsere.
„Programunk keretében egy intenzív képzést követően az egyetemi partnerbefektetőkkel közösen a fiatalok akár húszmillió forint befektetési forráshoz is juthatnak” – emelte ki az előadó. Mint mondta, 2018 óta mintegy húsz egyetemi startup csapat jött létre.
Az előadásokat követően a résztvevők megismerkedhettek a Kiber-Fizikai Gyártórendszerek Laboratóriummal és a VFP Systems által forgalmazott MIR mobilrobottal is.
G.B.
(Forrás: kisalfold.hu)