Együtt sikeresebbek a startupok és a nagyvállalatok?
Az agilitás és az innovációban testet öltő tudás társul az évtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erős pénzügyi háttérrel. Így támogatja egymást startup és nagyvállalat.
Régiónk minden országa több startup unikornist (vagyis olyan induló vállalkozást, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd dollárt) tudott felmutatni az elmúlt években. Többek között ez is elhangzott az április végén, kiemelkedő érdeklődés mellett megtartott Startup Safari konferencián, a hazai startup világ legnagyobb seregszemléjén.
Az előadók és a panelbeszélgetések résztvevői egyfelől számba vették az elmúlt évek sikertörténeteit, másfelől igyekeztek választ adni arra is, hogy miért nem tudott a hazai startup szcéna több, a nemzetközi színtéren is kiemelkedő teljesítményt elérő vállalkozást felmutatni az elmúlt években. 2015-ben még csak 6 unikornis emelkedett ki régiónkból, ma már 37 ilyen cég van Közép-Kelet-Európában.
A „Hypergrowth by Microsoft” témakörben megszólaló elődók közül Myladie Stoumbou, a Microsoft kelet-közép-európai partnerkapcsolatokért felelős vezetője azt emelte ki, hogy mind az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, mind pedig a startupok nyerhetnek azzal, ha együttműködnek egymással.
Myladie Stoumbou, a Microsoft Görögországból, online bejelentkező regionális vezetője szerint a startupok azért választják egyre nagyobb számban a nagyvállalatokkal való együttműködés különböző formáit, mert ez növeli a versenyképességüket, pénzügyi forrásokhoz és új piacokhoz juttatja őket, ez pedig jelentősen mérsékli a kockázataikat, amelyeket így megoszthatnak egy stabil lábakon álló multival.
G.B.
(Forrás: prim.hu)