Megnyitotta üzemét a BYD Europe Komáromban
Komáromban nyitotta meg az első európai termelő üzemét a kínai tulajdonú BYD Europe. Az új üzemben évente közel négyszáz elektromos buszt fognak legyártani.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - BYD Europe magyarországi üzemének megnyitója
A BYD Europe vállalt Komáromi beruházása 6,2 milliárd forintba került, amelyhez a magyar kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. Az új gyártóüzemben készült elektromos buszokat Európa nagyvárosaiban fogják üzembe állítani. A tervek szerint a későbbiekben az elektromos buszok mellett targoncák és könnyű haszongépjárművek gyártását is végzik majd.
A kínai beruházás 300 új munkahelyet teremtett Komáromban. Az üzem megnyitóján a Kínai Népköztársaság nagykövete kiemelte, hogy a kínai-magyar gazdaság kapcsolata igen kiemelkedő, amelyet az egyre növekvő kínai beruházások is alátámasztanak. A kínai beruházásoknak köszönhetően az elmúlt időszakban 7400 új állás jött létre és a jövőben is újabb kínai nagyvállalatok terveznek Magyarországon beruházni.
Fotó: kormany.hu
-BT-