Magyarországon is jöhet a négynapos munkahét?
Teszteli a négynapos munkahetet a Magyar Telekom. Ha beválik, több nagyvállalat is bevezetheti majd a csökkentett munkahetet.
Több országban kezdik el tesztelni, illetve bevezetni a négynapos munkahetet, ami egyre népszerűbb a munkavállalók, illetve a munkáltatók körében egyaránt.
Az eddigi eredmények alapján a dolgozók jobban teljesítenek 5 helyett mindössze 4 nap alatt, hiszen motiválja őket, hogy így sokkal több időt tölthetnek otthon a családjukkal. A Magyar Telekom az első olyan nagyvállalat hazánkban, ahol hamarosan elkezdik tesztelni a négynapos munkahetet, ráadásul a munkavállalók legnagyobb örömére változatlan bérezés mellett.
Friedl Zsuzsanna, a telekommunikációs óriás Chief People Officere bővebben mesélt a projektről: “A munka-magánélet egyensúlyát és a hatékony, célorientált munkavégzést szem előtt tartva úgy döntöttünk, négy csapat bevonásával elindítunk egy október végéig tartó teszt időszakot, melynek célja, hogy megtapasztaljuk, hogyan működik a 4 napos munkarend. Ezzel párhuzamosan egy átfogó kutatást is készítünk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a témában a munkaerőpiac szereplőivel”.
Ha beválik a Magyar Telekom tesztje, minden bizonnyal a többi nagyvállalat is megpróbálkozik a négynapos munkahéttel, vagyis gyökeresen megváltozhatnak a dolgok a munkavállalók számára Magyarországon.
G.B.
(Forrás: promotions.hu)