Kedvezményes hitelprogram indul a magyar kisvállalkozásoknak
Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon - jelentette be Varga Mihály a iénzügyminiszter.
A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is. Hangsúlyozzák, a kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában. A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez - emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: a most induló Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram is ebből a keretből indul, összesen 137 milliárd forinttal. A tárcavezető elmondta: a hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánjuk nyújtani a cégek számára. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.
A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet. A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában. Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a program fémjelzi a teljes gazdaságélénkítő intézkedéssorozat filozófiáját: nemcsak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének. Hozzátette: ennek érdekében a program igénylési feltételeit és a lehetséges hitelcélokat úgy határozták meg, hogy a lehető legtöbb vállalkozásnak segítséget nyújthassanak a kamatmentes finanszírozás segítségével.
MTI/T.D.