Mesterséges intelligencia miatt lehetnek versenyképesek a cégek
A mesterséges intelligencia széleskörű elterjedtsége jelentős mértékben hathat arra, mennyire versenyképesek az iparágak és a magyar gazdaság – fejtette ki a Microsoft magyarországi ügyvezető igazgatója.
A magyar iparágak, s általában véve a hazai gazdaság versenyképessége nagymértékben azon múlik, alkalmazzák-e széleskörben a mesterséges intelligenciát – mondta Szabó Péter, a Microsoft hazai ügyvezető igazgatója egy, a TV2-nek adott interjújában.
Megjegyezte, hogy a Microsoft már a ’90-es években is foglalkozott számítógépes látással, beszéddel, beszédfelismeréssel és gépi tanulással kapcsolatos kísérletekkel. Nem kétséges, hogy a mesterséges intelligencia és a metaverzum meghatározó szerepet tölt be az új korszakban.
A teljes cikk itt olvasható.