Megduplázták az egyik legeredményesebb beruházási programra szánt keretet
Varga Mihály bejelentette, hogy a korábban meghirdetett 25 milliárd forintról, 50 milliárd forintra módosítják a Nagyvállalati beruházási támogatási program forrás összegét.
Mivel az előzetes kalkulációkhoz képest jóval több vállalkozás jelezte, hogy élne a támogatás összegével a beruházásokhoz kapcsolódóan, így a kormány megduplázta a Nagyvállalati beruházási támogatási program 2021-re szánt forrás összegét. A keretösszeg emelés által már nem 25 milliárd forint, hanem 50 milliárd forint nyílt meg a beruházni kívánó vállalatok számára.
A pénzügyminiszter a Facebook-oldalára közzétett bejegyzés alapján kiemeli, hogy a keretösszeg emelés következményeként az idei évben 100 milliárd forintnyi fejlesztést vihetnek véghez Magyarországon a vállalatok, amely több 100 új munkahelyet, stabilabb gazdaságot és fellendülő exportot jelenthet.
A Nagyvállalati beruházási támogatási program keretein belül a hazai közép- és nagyvállalatok pályázhatnak támogatásra beruházásaikhoz. A programot Magyarország egyik leghatékonyabb beruházást és fejlesztést serkentő projektjének tartják, hiszen ezen beruházások jelentős mértékben hozzájárulnak a magyar gazdaság erősödéséhez és az ország modernizációjához.
Duplázodik a népszerű program kereteösszege
A program által a beruházni kívánó vállalatok legalább 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapnak, a projektnek azonban el kell érnie a 100 millió forintos értéket.
"Az elszámolható költségeken belül a gépek, berendezések beszerzési költségeinek aránya el kell, hogy érje az 25%-ot, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházás aránya nem haladhatja meg az elszámolható költségek 75%-át" - tették hozzá a pályázati felhívásban.
Az eddig megvalósult projektek értéke közelít a 400 milliárd forinthoz, amelynek köszönhetően eddig több mint 3000 új munkahely jött létre Magyarországon.
Forrás: Varga Mihály Facebook-oldala, Pályázatok 2021
CS.SZ.