Idén is lesz Nagyvállalati beruházási program
25 milliárd forint lesz az ide Nagyvállalati beruházási program teljes keretösszege, jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A közösségi oldalán tett bejelentése alapján kiderült, hogy ha az igény ennél nagyobb lesz, akkor bővítés is várható.
Varga Mihály azt idei programmal kapcsolatban elmondta, hogy minden további nélkül bővítik a keretet, ha huszonötmilliárd forintnál nagyobb lenne indokolt. Azért veszi ezt számba a pénzügyminiszer, mert becslései szerint a járvány alábbhagyása esetén 4 - 4,5 százalékos növekedés várható. Szerinte ez a megfelelő átoltottság esetén érhető el.
Idén is lesz támogatási program
Varga szerint a támogatás az eddigi években is nagyban hozzájárult a gazdaság fellendüléséhez. A győri West Hungária Bau Kft. 2020-as bővítését méltatta bejelentésében. A nagyvállalati beruházási támogatási program tavalyi etapjában a West Bau Hungária Kft. paksi és győri telephelyét is fejleszthette. 1, 9 milliárd forintot költött mindkét üzemére, amelyhez az állam 900 millió forint támogatást nyújtott.
A győri gyárba új gépeket telepítettek, és 245 munkahely vált biztossá, valamint 42 embert vettek fel a céghez különböző munkakörökben. Paksi üzemében is nagy beruházást hajtott végre. Egy új, modern lakatosüzemet építettek, szociális létesítményt, irodákat alakítottak ki és ahogy Győrbe, ide is vásároltak termelőeszközöket.
M. A.
Forrás: mti