A nagyvállalatok többségét nem viselte meg a járvány
A nagyvállalatok többségét csak mérsékelten érintette a koronavírus járvány a K&H kutatása szerint.
A K&H olyan nagyvállalatok körében végzett kutatást, amelyek amellett, hogy Magyarországon vannak jelen, 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkeznek, valamint nem állami tulajdonban állnak. A kutatásból kiderült, hogy a nagyvállalatok 70-80%-át csak mérsékelten érintette a járványhelyzet.
A K&H kutatása megmutatta, hogy a harmadik hullám előtt még a nagyvállalatok 18%-a említett súlyos veszteséget a járvány miatt, a harmadik hullám végére azonban ez az arány 11 %-ra csökkent. A kutatásból az is kiderült, hogy a nagyobb cégméret vitathatatlanul kedvezett abból a szempontból, hogy valaki könnyebben átvészelje ezt a kihívásokkal teli időszakot.
Minél nagyobb egy vállalat, annál könnyebben kezeli a nehézséget
A kutatásban megkérdezett cégeknek átlagosan a 14%-a mondta azt, hogy kedvezően hatott rájuk a járvány időszak, a 10 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalatoknak azonban már a 26%-a közölte ezt, így itt is megerősítést nyert az a megállapítás, hogy minél nagyobb egy cég, annál könnyebb átvészelnie a nehéz időszakokat.
Az iparágakat tekintve a kereskedelmi szektort érintette legkisebb mértékben a járvány okozta nehézség, ugyanakkor a szolgáltató szektorban a vállalatok közel 30%-a is nehézségekkel küzdött. A csoport kutatása arra is kitért, hogy a járvány alatt a digitalizáció szerepe is egyre fontosabb lett, hiszen a vírus megjelenése óta a vállalatok közel 70%-a jóval intenzívebben használja a digitális megoldásokat.
Forrás: K&H Csoport Kutatása, MTI
CS.SZ.