70 milliárd forintos munkahelyi képzést támogató program indul
Október elsején indul az a munkahelyi képzéseket támogató projekt, amelyre a közép- és nagyvállalatok is pályázhatnak.
Egy kormányzati program keretében 70 milliárd forintos munkahelyi képzéseket elősegítő pályázatot hirdettek, amelyre a kkv-k mellett a hazai közép- és nagyvállalatok is jelentkezhetnek. A meghirdetett program első szakasza 2021. október 1-jén indul és első körben 15 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások.
A pályázó vállalatok nem ingyen pénzben részesülnek, hiszen az alkalmazottaknak tanulniuk és képzésre kell járniuk, a vállalatoknak pedig legalább egy évig kell foglalkoztatni a képzési programban résztvevő munkavállalókat az oktatás után, továbbá a bérüket is meg kell emelni, méghozzá magasabban, mint a minimálbér növekedési üteme. A támogatás mértéke a közepes méretű vállalkozásoknál 60%, míg a nagyvállalatoknál 50%.
Belső és külső képzésekre is felhasználható a támogatás
A vállalati képzési programban egy alkalmazottra maximum évi 500 000 forintos támogatás juthat. Ami a képzéseket illeti, ott a vállalatok nagy döntési szabadsággal rendelkeznek. A saját igényeikkel párhuzamban a képzés lehet belső vállalati képzés, de akár külső oktatási intézménybe is küldhetik a munkavállalóikat.
A "Munkahelyi képzések támogatása" nevezetű program keretein belül 4 területen indul oktatás: szakmai programok mellett kommunikációs-, nyelvi- és információs-technológiai képzések is indulnak.
Forrás: MTI, Pályázat.gov.hu
CS.SZ.